Október 16-án tanítás nélküli munkanap volt iskolánkban. Bár nem konkrét tanórák voltak, de diákjainknak olyan „órarendje” volt, mely minden percüket kitöltötte 8.00-tól 14.00-ig.
Kezdetként a „Diákok Hangja” eseményt tartottuk meg, melynek során az osztályok tanulói többek között kifejthették, hogy milyennek képzelik el a jövő iskoláját, mi az, amin szívesen változtatnának. A rendezvényt támogatta a Tandem 2004 SE ezért találó nevet kapott a esemény, így lett HUTA (Hunyadi –Tandem) nap. Némi párhuzamot megengedve, ezen a napon is arról volt szó -hasonlóan a régi Huta műhelyek működéséhez -,hogy a nyersanyagból ( tanulók sokasága ) kinyerhető a tiszta nemes anyag (tehetségek kibontakozása). Ezt a folyamatot segítette elő, hogy a forgórendszerben megvalósuló programokon, egy-egy témában feltudták kelteni felsős tanulóink érdeklődést az előadók különböző tudományterületeken. Szó volt Vass Bence dietetikus előadásában az egészség megőrzésének mikéntjéről, az egészséges ételek nyersanyagok kiválasztásának fontosságáról.
A Magyar Tudomány Éve három tudományos nagykövete is eljött Budapestről előadást tartani. Az intézmény felső tagozatos diákjait Boncsarovszki Ferenc Balázs élelmiszermérnök a digitális érzékszervi kutatások világába kalauzolta, Sramkó Bendegúz tüdőgyógyász az e-cigaretta káros hatásairól és a legújabb kutatási eredményekről tartott előadást, Halmai Mónika vegyészmérnök pedig egy izgalmas nyomozásra invitálta a diákokat, ahol a kémia segítségével kellett felgöngyölíteniük egy-egy rejtélyes ügyet.
Alsós tanulóink közül az elsősök Gelencsér László bölénytanyáját látogatták meg, a 2.3.4. évfolyamos tanulók pedig részt vettek három különböző kézműves foglalkozáson, ahonnan az elkészített alkotásaikat hazavihették. Mindemellett a tornateremben négy állomáson ügyességi, mozgásos feladatok vártak a diákokra, melyet a Bárdi Sportkör és a Magyar Honvédelmi Sportszövetség bonyolított le.
Miovecz János










