A hónap témája az optimizmus gyakorlása

Az optimizmus nem velünk született adottság, hanem egy tanulható és edzhető mentális képesség. Nem a negatívumok letagadása, hanem az agyunk tudatos átkábelezése.

A derűs embereknek nem könnyebb az élete, csak más szemüveg van rajtuk. A jóra vannak hangolva, életörömre. 

Tedd csak fel az „áldott szemüvegedet”, s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van – mondja Müller Péter. 

A valóságos életben már nehezebb ezt kivitelezni, de törekedni kell rá!

Beszélgettünk a gyerekekkel, ha nehéz helyzetbe kerülünk, hogyan kérjünk segítséget és ne keseredjünk el, hanem gondoljuk azt, hogy ha most nem is megy olyan jól, legközelebb igyekszem és jobb lesz, jobban fogom érteni. Ha valaki állandóan panaszkodik, megkeseríti a vele élők életét, mindennapjait. Ezekre mondtak példákat a gyerekek.

Amikor úgy érezzük, hogy szükség lenne egy kis pozitív látásmódra, felvesszük az optimista szemüveget, és próbáljuk pozitív nézőpontból megvilágítani az adott helyzetet.

Meghallgattuk A boldog ember inge c. népmesét Lengyel Tamás előadásában. 

Utána elkészítettük az optimista szemüvegeket, és fel is próbáltuk. 

A foglalkozás végén meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalát.

Leposa Mária