A 6. osztállyal ellátogattunk tanulmányi kirándulásra a Desedára, a Fekete István Látogatóközpontba. A természettudomány tantárgyon belül is épp a vizek, vízpartok élővilágával foglalkozunk, így a kirándulásunk illeszkedett is az éppen tanultakhoz. A látogatóközpontban foglalkozáson vettek részt a gyerekek, ahol megismerkedtek a vízi és vízparti állatokkal, növényekkel. Bepillanthattak az itt élő állatok életébe, megfigyelték, hogy milyen változások történnek évszakonként. Játékos feladat keretében táplálék hálózatokat alakítottak ki, majd háton úszó vízi bolhát vizsgálhattak meg mikroszkóp alatt. Ezután megnéztünk az itt található állandó kiállítást, majd hajókáztunk a Desedán. Gyönyörködhettünk a körülöttünk lévő tájban és közben az itt élő állatokat is megfigyelhettük. Emlékként hűtőmágnest és könyvjelzőt kaptak a tanulók és emellett hasznos ismeretekkel és élményekkel is gazdagodtak.

Kissné Tombor Krisztina