A januári boldogság órákon a célok fontosságával foglalkoztunk. A foglalkozások alapját a „Varázsecset” című mese adta, amely segített elindítani a közös gondolkodást és beszélgetést arról, hogyan érhetjük el álmainkat, és milyen lépések szükségesek hozzá.

A mese felolvasása után a gyerekekkel közösen megbeszéltük, mit jelent számukra a cél, milyen célokat tűztek már ki maguk elé, és milyen érzés az, amikor ezeket sikerül elérni. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a célok nem mindig könnyen elérhetők, de kitartással, szorgalommal és hitünkkel saját magunkban képesek vagyunk valóra váltani őket – épp úgy, ahogy a mese főszereplője is tette.

A beszélgetést követően a gyerekek kisebb csoportokban eljátszották a mese egy-egy jelenetét, amely során saját értelmezésüket is belevihették a történetbe. Ez nemcsak a kreativitásukat mozgatta meg, hanem segített mélyebben megérteni a mese üzenetét is.

Ezután mindenki elkészítette a saját „varázsecsetét”, és ennek segítségével lerajzolták a jövőbeli életüket, céljaikat, álmaikat. A rajzokon megjelentek hivatások, vágyott helyszínek, családi elképzelések és olyan tevékenységek, amelyek örömmel töltik el őket. A gyerekek bátran megosztották egymással elképzeléseiket, így egy inspiráló, támogató légkör alakult ki az osztályban.

A hónap végére minden gyermek kézzel fogható formában is megtapasztalhatta, hogy a célok nem csupán álmok, hanem iránytűk, amelyek segítenek abban, hogy fejlődjünk, kitartsunk, és boldogabbá váljunk.

Kadaravek Judit